Használat
A prezentáció megtekintéséhez, az egyes diák közötti mozgáshoz használja a billentyűzet kurzormozgató billentyűit illetve a Page Up és Page Down billentyűket.
A prezentációt vezérelheti továbbá a képernyő jobb alsó sarkában megjelenő nyilakra való kattintással is.
Drogtörténelem
A tudatmódosító szerek valószínűleg egyidősek az emberrel.
- Kőkori leletek: kerámia tálka és csövecskék, vsz. mimózák leveléből cohoba.
- i.e. 7000.: Algéria déli részén barlangrajzokon gombákkal kapcsolatos élmények.
- i.e. 6000.: Távol-Keleten bételdió rágása, Földközi-tengernél: ópium, marihuána, mandragóra (téboly), Észak-Amerikában dohány termesztése.
- Azték: „virágos álmok védelmezője”, gombakultusz. Spanyol hódítók tiltották be, nagyrészt sikertelenül (ördög művei).
- Egyiptom, Perzsia, és a germánok: erjedő sörbe beléndek (innen van a Pilseni elnevezés). Jós- és kultusznövényük a tiszafa.
Drogtörténelem (folytatás)
- Sámánok (Szibéria, É-Amerika): légyölő galóca, mandragóra.
- Ambrózia: légyölő galóca, trágyagombák.
- Mák: mindig is álom, víziók, termékenység szimbóluma. Az álom istene (Hüpnosz), a halál istene (Tanatosz) és az éjszaka istennője (Nüx) is mákkal ábrázolva.
- Goa partizás, India, Magyarországon Ozora Fesztivál, sámánkultúra, szubkultúra, kevés ember, nem veszélyes szerek, nincs túladagolás vagy pszichózis.
- Gomba, trágyagomba, kaktusz… ált. azt fogyasztották, ami a környéken megtermett.
- i.e. 3000.: Ménész fáraó toxikológiai labor, emberkísérletek rabszolgákon, sok információ.
- Középkori gőzfürdők: beléndek a parázsra, gátlásoldó, orgia.
Drogtörténelem (folytatás)
- Ópium, hasisszívás mindig is volt, de úri huncutság, szűk réteg számára: írók, költők, művészek, zenészek, éjszakai élet résztvevői, táncosnők, prostik, azaz a társadalom 99%-a nem.
- 1950-es évek vége, ’60-as évek eleje: változás, rockzene. Ikonok, példaképek a betépett zenészek. Széles körben kezd terjedni a használat. 1969. aug.: Woodstock fesztivál, 500000 résztvevő, generáció.
- Így lett az ősi idők titkos italaiból először sima afrodiziákum, boszorkányszer, majd a XX.sz.-ra a monotóniától való menekülés eszköze.
Drogtörténelem (folytatás)
- Szocializmus alatt nem lehetett erről beszélni. Itthoni drogok: alkohol, szipózás, pár morfinista, Parkan, Seduxen+alkohol, technokol rapid.
- A volt szocialista országokba ’91-92-ben kezdtek bejönni, hatalmas piac. Klasszikus drogok. „Boldog békeidők”: mindent tudtak az orvosok a szerekről. Heroin, metamfetamin, LSD.
- Klasszikus drogok után ecstasy.
DIZÁJNER DROGOK
- 2009. eleje: ennek a helyére jöttek a dizájner drogok. Robbanás. Magasan kvalifikált szakemberek állítják elő, központ: India, Kína.
- Laborban is nehéz azonosítani az új molekulákat. Pár hetente váltják egymást. Akár évi 200 új.
- A dizájner drogok nem legális „könnyű” drogok, hanem a betiltott kemény drogok kis kémiai módosítással előállított változatai.
- Ma a szerhasználók 80-85%-a ezt használja.
- Ellenőrizetlen emberkísérlet: sem a gyártó, sem a forgalmazó, sem a használó, sem az orvos nem tudja sem a hatást, sem a mellékhatást, sem azt, hogy egyáltalán milyen szer.
DIZÁJNER DROGOK (folytatás)
- Heroinista egy nap 4x szúr, az új szerek rövidebb hatásidejűek, többször, 10x-20x kell szúrni naponta. Tűcsere program ezt nem bírja! Újra megnövekedett HIV-veszély!
- Bizonyos szórakozóhelyeken a tudatmódosító szerhasználat 100%.
- Ma: nagyon felgyorsult világ, gyors szerek, binge drinking: fél liter pillanatok alatt. Átalakult, kontrollálhatatlan szokások.
- Célközönség: fiatal, 16-26 éves korosztály, 16 évesek között minden 3. kipróbálta! Motiválatlanok, jövőkép nélküliek, érdektelenek, egysíkúak, nem olvasnak, virtuális világban élnek.
DIZÁJNER DROGOK (folytatás)
- A felgyorsult világban elveszett gyerekek reakciója a droghasználat.
- Tanítsuk meg nemet mondani a gyerekeinket, és örüljünk, hogy nem most vagyunk 16 évesek!
- Soha nem volt akkora generációs szakadék, mint a mai középkorúak és tinédzser gyerekeik között. A szülők nem is hallottak anno a drogokról, a gyerek a neten pillanatok alatt elintézi. Merőben más életforma. Egy mai szülőnek esélye sincs a mai drogpiacot követni.
- Kortárs minta, divat, érdekesség: a gyerekeken is van felelősség, hogy milyen példát mutatnak a kisebbeknek.
- Az esetek jelentős részében a szülő nem fog rájönni, hogy a gyereke szert használt, mire előjön tiszta, nem látja betépve, nem talál nyomokat. Jelek csak: gyorsan fogy a pénz, tanulmányi eredmény hanyatlik, lóg, értékrend megváltozik.
DIZÁJNER DROGOK (folytatás)
- A problémás droghasználó a társadalom peremére jut, de a többség pont olyan, mint mi.
- Új drogok: fürdősóként, illatosítóként, füstölőként, növényvédőként, ajándéktárgyként, kutatási vegyszerként árult, „emberi fogyasztásra nem alkalmas, csak felnőtteknek” jelzéssel, fura logóval ellátott sokféle szer.
- Reklámozzák ezeket, de nem a szokásos felületeken, hanem a gyerekek/fiatalok által látogatott oldalakon, ők tudják hol keressék. Megszűnt a díler fogalma, neten vásárolnak.
- Hazai drogpiac bővül.
- Sosem volt ennyi túladagolás! (1 nyári napon 8-10.)
- Franchise-hálózat van kiépülőben, Amsterdam-shop néven. A kereslet tartja fenn ezt a piacot, az meg mindig lesz. Betiltás: feketepiac, vagy a még legális szerekre való csere, vagy vissza kokainra, speedre.
DIZÁJNER DROGOK (folytatás)
DIZÁJNER DROGOK (folytatás)
- Büntetőjogi felelősség. C-lista márc.1. óta él. Mérföldkő. De magát a szerhasználatot egy törvény alig-alig tudja megváltoztatni.
- A fogyasztók azt hiszik, hogy ha olyan drogot vesznek magukhoz, ami nem tiltólistás, akkor nem lehet problémájuk. Tévednek!
- A gyógyszerfüggőség is nagyságrendileg akkora gond, mint a drog – csak most erről nem beszélünk.
MI A DROG?
Drog, holland szó: fűszer, növényi/állati eredetű gyógyhatású anyag. Leszűkült a jelentés: a szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hatva megváltoztatja annak működését, ill. hiánya elvonási tüneteket okoz.
Fajtái:
- ópiátok (morfin, heroin)
- központi idegrendszeri depresszánsok (barbiturátok, alkohol, benzodiazepin)
- pszichostimulánsok (kokain, amphetamin, koffein, GHB)
- kannabisz (kender, hasis)
- hallucinogének (LSD, meszkalin, pszilocibin)
- szerves oldószerek
- disszociatív szerek (fenciklidin, ketamin)
MI A DROG? (folytatás)
Hatásjelleg:
- Narkotikus: fájdalomcsill., feszültségoldó. Heroin, ópium, dezomorfin/krokodil.
- Pszichedelikus: szubjektív és tudattalan szellemi tartalmak a tapasztalat szintjére. LSD, meszkalin, gombák.
- Serkentő: fokozzák a szellemi, fizikai teljesítőképességet. Koffein, metamfetamin, kokain.
- Speed. Gyógyszerként antidepresszáns, fogyasztószer. II. világháborúban kötelező „energiatabletta”, majd kamionsofőrök, sportolók. Újra partidrog: speed+heroin.
- Ecstasy. Meglevő hangulatot fokozza, érzelmi hatás. Akár 1-2 tbl. is lehet halálos. MDMA metiléndioxid-metamfetamin a hatóanyag. ’90-es években újra, zenés-táncos helyek.
MI A DROG? (folytatás)
- Gina. Folyadék. „Folyékony ecstasy”. GHB gamma-hidroxivajsav a hatóanyag. Passzív, eufórikus, bamba, ellenállás-képtelen lesz. „Nemi erőszak drog”. Sok ország betiltotta.
- Nyugtató. Feszültség- és szorongáscsökkentő. Diazepam.
- Deliráns: álomszerű, alacsony tudatszint. Csattanó maszlag, beléndek, nadragulya.
Terhességben mind okoz vagy vetélést, koraszülést, vagy fejlődési rendellenességet, vagy min. hátrányos helyzetet, tanulási- és magatartászavarokat a gyerekben. Gyakori a polidroghasználat, alkohol, dohányzás, rendszertelen étkezés, alvás, terhes gondozás elhanyagolása. Összetett. Nem megbélyegezni! Nem büntetni (még kevésbé megy kórházba)! Nem detoxikálni terhesen!
Társadalmi probléma.
Gina/GHB, sok néven
- orrcseppes üvegben, kicsit acetonos szagú, sós ízű folyadék
- nem tudják a hatóanyagtartalmat, összeesnek, buliból kidobják őket, kirabolják, a 4.-5. ember hív segítséget
- évi 200 túladagolt, orosz rulett
- dózisfüggő: izomtömeg növelő, majd pörget, majd bealszik (4-6h), gyors felébredés
- volt már olyan szerfüggő, aki az elvonási tünetekbe halt bele Magyarországon
- randidrog, nemi erőszak drog, 10 perc alatt elájul…
- felnőtt elaltatásához 4-5 csepp (0,2 ml) elég, hamar túladagolható
- alkohollal kevert Gina: halálos, túlságosan lelassítja a légzést
MDPV
- katinonok csoportja
- katinon: kat cserje friss levele, Afrika, Arábia számos helyén ókor óta, megítélése eltérő: sok helyen legális (mint pl. kokalevél), amfetaminszerű, sok gyógyszer is ide tartozik
- MDPV, methylenedioxypyrovalerone, új, heroin helyére lépett, sokak szerint érthetetlen a csere, csak annyi, hogy olcsóbb, és furcsán pörget
- tiszta világosbarna, éles szagú por, a fényre megbarnul
- múlt nyár nagy slágere, napi 2-3 túladagolt, intenzív stimuláns, szexuális túlfűtöttség, világ ura, 4-8h hatás
- szapora szívverés, magas vérnyomás, láz, szívbelhártya gyulladás, szívbillentyű műtét, tüdőtályog, paranoia, hallucináció, come down: skizofrénia-szerű, agresszió a velejárói, iv. adás: bőrelváltozások, hosszú használat: erős vesefájdalom
- egyik legeszélyesebb, nagyon addiktív, gyors leépülés
Krokodil/dezomorfin
Krokodil/dezomorfin
- Magyarországon még nem nagyon, oroszoknál hatalmas probléma, a 2 millió heroinista fele már ezt lövi
- horror videók a neten
- sósav, gázolaj, hígító, jód, vörös foszfor, mindez vénásan, drasztikus szövetelhalás
- név: szúrás helye zöld, bőr pikkelyes, később lerágja, lerothasztja a húst
- dezomorfin sokkal erősebb, mint a heroin, kodeinből főzik
- detox: 1 hónap kibírhatatlan kín
- szegények drogja, olcsó, növényvédő tápszerként árulják
- várható élettartam: 1 év
Mefedron/Kati
- katinon, legális kedélyjavító volt, vérnyomásemelő gyógyszerként kísérletezték ki
- ecstasy, kokain, amfetaminszerű hatások, rövid
néha metilonnal keverve
- fogcsikorgatás jellegzetes
4-MEC/Formek
- legkevesebb információ erről van, veszély
- magában vagy keverve árulják
- bizsergető, amfetaminszerű hatás
Metilon/arlone
- katinon, stimuláns, MDMA-analóg
- szobaillatosítóként, 5 ml folyadék
- eufória, közösségi érzés, álmatlanság, realitás és személyiségtudat elvesztése
Nafiron/Nrg-1, Platinum
- új stimuláló, adat alig!, sok hasztalan szerves hulladék a szerben
- pörget, speed-szerű hatás
- kisebb adagok elegek!!!
- hosszú, 12-30h hatás, inni!
- mozgáskényszer, fogcsikorgatás
Mefedron, MDPV betiltásával még veszélyesebb szer lépett a helyére: Ivory Wave: paranoid pszichózis, zavartság, halál
Fenetilamin/PEA, 2C-E
- fehér por vagy kapszula
- mellé MAO-gátló gyógyszert szednek (bontó enzimet bénítja)
4-Fa/4- fluoroamfetamin:
- új, erős stimuláns szer
- Vanilla sky: MDPV-szerű
- Petilon/Firefly: stimuláns
- Butilon
- Orbit nevű fürdősó
- Octopamin: stimuláns
- MDAI: stimuláns +hallucinogén (LSD szintű) +empatikus együtt, nyugodt marad
Dimethocain/larocain
- Helyi érzéstelenítő, kokainhoz hasonló
- kokain drága, ez 3-4000 Ft, de kevésbé stimulál
- újra szívási kényszer itt nincs
Szintetikus THC, JWH-018, -073
- Kikísérletező vegyész nevéből
- 200x ütősebb, mint a kannabisz, herbal füstölőként, esetleg sprayként árulják (Zen Gold, Zen Diamond, Fat Mary füstölők)
- pszichikai függőség, de volt már halál
Kannabisz-származékok
- egyre több hatóanyagot tartalmaznak, erősebb függőséget alakítanak ki, jobban torzul a személyiség, 90%-nál pánikroham, igenis van hozzászokás, pszichózis, skizofrénia, bipoláris zavar
- egyre fenyegetőbb mértékű fogyasztás, még mindig bagatellizálva
Legnépszerűbbek: szintetikus katinon, szintetikus THC, szintetikus kokain.
Koffein
- hozzászokás, 250-300 mg felett zűr
- legnagyobb forrás: energiaitalok
- edzéshez, fogyáshoz használják, de epilepszia, izomszétesés lehet
Dimetil-amil-amin/WADA:
Abszint
- újra nagy divat, tujon hatóanyag
Ketamin/K, Special K
- érzéstelenítő, altató, olcsó partidrog
Növények népszerűek
látnokzsálya: 50-60 perc nagyon bizarr hallucináció, legintenzívebb növényi drog, de kiszámíthatatlan
gomba: frissen, nyersen, esetleg étel, tea, vagy kiszárítva. Eleinte nagyon vidám és mély nyugalmat érez, de az utazás milyensége kiszámíthatatlan, hatás: 5-9h. Fizikai függőséget okoz
nadragulya
csattanó maszlag: magjaiból főzet
trombitavirág
peyote: mexikói kaktusz, de a szintetikus meszkalin olcsóbb
légyölő galóca: szibériai sámánok használták többség csak lelki függőséget okoz sokan lakásban tartják, de tartása törvényellenes
füstölők: növényi alap szintetikus THC-vel lefújva
Snüsszölés
- fekete latákia dohány rágása, ill. ajkak és íny közötti tartása, fogak tönkremennek
- nagyon magas nikotintartalom
- felpörget, vagy tompulás, nyugodtság, de akár nikotinmérgezés (elfehéredés, remegés, hányinger, szédülés, min. 30-40 percig)
Sniffingelés/butángáz
- nem kábítószer, 12-16 évesekre jellemző
észre sem lehet venni, ha használta
Kéjgáz/dinitrogén-oxid
- bele lehet halni, oxigénnel együtt kell szívni
Béka nyalogatása
- béka királyfi…
- ’92: barcelonai olimpia, kínai atléták preparált békabőrrel stimulálták magukat
Heroin
- a nagyágyún úgy tűnik túlment az élet, de azért vannak még függők
- Afganisztán a világ máktermelésének központja, megmetszi, fehér lé, megbarnul: ez a nyers ópium, lekapargatja, beszolgáltatja, finomítják, terítik
- nagy hozzászokási potenciál, gyors tolerancia (akár halálos adag 5x)
- prostitúcióhoz gyakran (rászoktatja, és akkor kap, ha kiáll)
- a morfinisták leszoktatására szintetizálták, brown sugar, China white, millió név a szlengben
- heroin túladagolás ’70-’80-as években a világban vezető halálok volt fiataloknál
Heroin
- közös tű: AIDS, egyéb fertőzések, tűcsere program
- metadon: heroin elvonási tünetek ellen, nincs eufória, de nincs kín sem, Mo. 600-700 fő, többnek kellene, sajnos mellette használnak heroint is
- drasztikus leszoktatás (cold turkey): 2-4 hét borzalom, és nincs biztosítva, hogy élete végéig szabad lesz, mert függő marad
- absztinens függő: a függőség nem egy gyógyítható betegség, nap mint nap küzdenie kell (minden szerre igaz)
LSD
- Mo. sohasem volt túl népszerű, kevesen használták
- trip: bizarr utazás, nem lehet tudni jó vagy rossz lesz, nem lehet kilépni belőle, csak ha lebomlott a szer
Hasis
- kender virágából préselt gyanta, THC
Speed/metamfetamin, csík, gyors, spuri…
- fehér vagy színezett por, szájon át orrba szippantva, elszívva, vagy vénásan
- dopaminerg rendszer: öröm, elégedettség, amik ebbe a rendszerbe nyúlnak bele, azoknál nagy az addikciós potenciál
- kezdőknél 50 mg szívrohamot okozhat, de több 100- több 1000 mg-is elmennek, hatás 4-8h
- hiperérzékenység, eufória, idegesség, fogcsikorgatás, folyamatos gyors beszéd, tág pupilla, nyújtja az aktus időtartamát, utána levertség, depresszió, nagyobb dózisoknál: pszichózis, hosszú távú agresszió, érzelmi elszegényedés
- fizikai függés nem jellemző, érzelmi erős, gyakori: reggel speed, éjjel altató
Ecstasy/X, love drug… MDMA
- fehér por, vagy préselt tabletta kedves figurával
- hallucinogén+amfetamin hatás egyszerre (rave zene)
speedre hasonlít, de lényegesen erősebb érzelmi hatás, hatás 4-6h
- kikapcsolja az éhség-, szomjúság-, fáradtságérzetet, szív-, máj-, vese túlterhelés
- aluszékonyság, állkapocs összeszorulása, fogcsikorgatás, megnőtt izomtónus, zavaros látás, pánik
- halálos adag 1-2 tabletta is lehet! Plusz az ismeretlen szennyezőanyagoktól mérgezés.
- népszerű kombináció: marihuánával (tompítja a mentális hatást), LSD-vel (candyflipp), ill. e kettővel (tripla candyflipp, Rubik kocka, egyre népszerűbb, teljesen felfokozott élmény, nagyon erős hallucináció)
Híres szerhasználók: Picasso, de Quincey (ópium), Rimbaud, Verlaine, Stephen King (kokain), Huxley (LSD), Berlioz, Bulgakov, Csáth, Jim Morrison, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Andy Gibb, Stones, Beatles (LSD), Ozzy Osbourne, Kurt Cobain, Patti Smith (heroin), Lewis Carroll (meszkalin)…
Amy Winehuse, Whitney Houston, Lindsay Lohan, Lady Gaga, Eminem, Fergie, Bruno Mars, Kate Moss…
Van akinek bejön a drog? Igen, tagadhatatlan: több millióból 1-nek.
MEGELŐZÉS
- Drog prevenciót nem 12-13 évesen kell elkezdeni, amikor esetleg már ki is próbált valamit, hanem 6-8 évesen, amikor a legfogékonyabb.
- Meg kell tanítani emelt fejjel nemet mondani.
- Magyar átlag: 1 gyerekre szánt idő: 7 perc/nap, TV: 4 óra/nap!!!
- A mai szülő nem tudja követni ezt a piacot. (A zenei stílusok is megteremtik a maguk kábítószer használati szubkultúrájukat.) Foglalkozni kell a gyerekkel, tökéletesen ismerni, tudni mi zajlik körülötte.
MEGELŐZÉS (folytatás)
- A kábítószer problémát nem lehet végképp megoldani, meg kell tanulni együtt élni vele, mindig lesz. Ha már használjuk, akkor biztonságosan, olyan szereket, amelyeket pontosan ismernek, és minél kevésbé essen bele a függőség csapdájába.
- Ha kipróbálja és annyi, az még nem baj, de ha csak a szerrel boldog, ha csak a szerrel valósítja meg magát, az nagy baj.
- „A fiatalok felnőtté válása pont olyan, mint egy csata a harcmezőn! Az összecsapás elkerülhetetlen, de felkészületlenül csatába küldeni, majd tétlenül szemlélni a pusztulásukat alig más, mint végrehajtani a halálos ítéletet.”
MEGELŐZÉS (folytatás)
- A családok, a családi kapcsolatok minősége döntően megváltozott.
- Rossz döntések:
- Nem veszek tudomást a drogról és az erejéről, engem és környezetemet elkerüli.
- Csak úgy átvészelni valahogy: lehetetlen, túl erős.
- Elbizakodottság.
- Kétségbeesés, kapkodás: nem megfelelő ellátórendszer és kezelés igénybevétele, a megoldást jelentő segítség elmulasztása.
- 21.század a szorongás évszázada, csúcsbetegségek pszichés alapúak. Évi 100 millió új depressziós, fő ok a drog.
- Alkoholistákat, droghasználókat lehetetlen meggyőzni a leszokásról, nincs betegségtudat -> teendő: megakadályozni, hogy eljusson a kipróbálásig!
MEGELŐZÉS (folytatás)
- Tavaly hazánkban 45 millió (!) droghasználat volt, ebből
17 halál
- 500-600 krónikus betegség
- 5000 rendőrségi eljárás
- Nem ez a prevenció lényege, hanem: megváltoztat! Úgy változtat meg, hogy többé nincs beleszólásunk a dolgok alakulásába! Az öröm elvesztése, a döntés szabadságának elvesztése! Felesleges rizikóvállalás érdemi haszon nélkül!
- Merjen felvállalni egy értékrendet, amiben nem szerepelnek a pszichoaktív szerek, teljes életet élni nélkülük! Merjen nemet mondani, merje tartani magát az értékrendhez!
Megváltoztat
Megváltoztat
Megváltoztat